A SŐREGI-HÁZ: a 2015-ben átadott új, korhű (XIX. század végi) épületben berendezett kiállítás – a cigándi szőtteseket bemutató néprajzi terem mellett – alapvetően helytörténeti szempontból mutatja be a település múltját, lakóinak életét a XIX. századtól napjainkig. Innovatív kiállítóterei az Y és Z generáció megváltozott igényeinek is képesek megfelelni. Hét teremben, két szinten, összesen 285 m2 kiállítási területén 15 db LED-es multimédia megjelenítő, 1 db 42”-os 3D beépített multimédia megjelenítő, 1 db ferde síkú projektorral vetített kb. 6 m2-es multimédia felület, vezérelt világítási effektek, 8 db beépített, programozott multimédia vezérlőegység és 2 db kiállításba beépített érintőképernyős számítógép alkotja a kiállítás technikai hátterét, melyhez összesen 35 percnyi szerkesztett multimédia műsor, élőszereplős filmfelvételek (pl. Tordy Géza és Kőszegi Ákos), interaktív játékok készültek és teszik felejthetetlenné.

A SŐREGIEK

Sőregi Márton (Sajókápolna 1843 – Cigánd 1915) a település első néptanítója volt: 1868-ban került Cigándra, amikor a régi iskolát a Temető (ma Iskola) utcában felépítették. Kántortanítóként szolgált 1905-ig. Sárospatakon teológiai és tanítói tanulmányokat végzett, de ifjú korától foglalkoztatta őt az orvoslás tudománya is. Természetes gyógymódjaival és a maga készítette szereivel sok emberen segített, az egész Bodrogközben „csodadoktor” hírében állt. Kutató és rendszerező adottságait tovább örökítette fia,

Sőregi János (Kiscigánd 1892 – Debrecen 1982) a jeles muzeológus, külföldön is elismert régész és numizmatikus. Sárospatakon érettségizett (1910), majd – négyéves önkéntes katonai szolgálata után – 1919-ben fejezte be a Jogi  Akadémiát. Szülőfalujában jogászkodott és gazdálkodott, de néprajzi anyagot is gyűjtött és írogatott a Pesti Hírlap számára. 1920-ban ismerkedett meg a Bodrogközben kutató Györffy Istvánnal, Ébner (Gönyey) Sándorral, Lajtha Lászlóval és Ecsedi Istvánnal, Györffy ajánlotta be a néprajz iránt is érdeklődő fiatalembert a debreceni Városi Múzeumba Zoltai Lajos mellé. A Tisza István Tudományegyetemen bölcsészeti tanulmányokat folytatott, 1927-ben szerzett doktori címet egyetemes történelem, régészet és geográfia tárgyköréből. 1924-25-ben a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként csiszolta régészeti és muzeológiai ismereteit. 1930-ban múzeumőr státust nyert, aztán Ecsedi István halála után, 1936-tól 1950-ig igazgatta a Déri Múzeumot. Neki tulajdonítható a Déri Múzeum iparművészeti és numizmatikai kollekciójának megmentése a második világháború végén, amikor az anyagot nyugatra akarták evakuálni.

Régészként főként a panyolai őskori faépítmény feltárása, valamint több debreceni és Debrecen környéki ásatás kapcsolódik a nevéhez.
Rendkívül jelentős volt a helytörténeti, néprajzi és tudománytörténeti tevékenysége, de nagy számban írt a különböző szaklapokban természettudományi, főként ornitológiai megfigyeléseiről is. 1950-ben politikai okokból nyugdíjazták.
Sokoldalú tájékozódásának emlékét őrzik a jószerével egész életében írt naplói, amelyek feldolgozásával már eddig is jelentősen gyarapodott a múzeumi szakma, de egy részük – hasonlóan Sőregi kiterjedt levelezéséhez – ma is feltáratlan.

A tudós bodrogközi vonatkozású hagyatékát a család a Cigándi Falumúzeumnak ajándékozta.